2010. december 31., péntek

Boldog Új Évet Mindenkinek! 2011

Boldog Új Évet Mindenkinek!
:)
GEONEO

Agancs túra 6.

Szarvasles
Az év majdnem utolsó napján még szerettük volna kihasználni az alkalmat, hogy a szabadban lehessünk. Neki is vágtunk az Agancstúrának. 
Utunk elején nem is gondoltuk, hogy ilyen kellemeset fogunk sétálni és ilyen nagy kört teszünk meg. Az első pár-száz méteren még voltak lábnyomok azaz még jártak erre, de utána már megszűnt az emberi nyom. Ezt követően csak őz pata nyomokat láttunk. Nagyon elgondolkodtunk, hogy visszaforduljunk e, ugyanis a hó egyre magasabb volt és csak rugdostuk magunk előtt a dombon felfelé. Mégsem adtuk fel, mert öröm volt, mikor megpillantottuk az őzeket, sajnos elég messziről és olyan öt perc után el is illantak. Nem tudni miért.
Ha már idáig eljöttünk, akkor most már megmásszuk és szétnézünk a domb tetején.
A Somlyó ebből a szögből
Ekkor láttuk meg az őzeket.

Egy kerítés mellett haladtunk folyamatosan biztonságosabb lett volna a túloldalán mert az erdő az közvetlen mellettünk volt.
Néha-néha megálltunk egy jó meleg teára, majd indultunk is tovább a nagy havat taposva.
Mikor felértünk a tetőre, már rájöttem miért illantak el az őzek, a távolban két lovas tűnt fel, biztosan a téli sétájukat tartották itt. Kecsesen lovagoltak, szép látvány volt.
A dombtetőn elég sokat sétáltunk, hátha láthatunk újabb őzeket, de sajnos nem jött újabb csorda. El is indultunk lefelé a hegyről a másik oldalán. Körös-körül őznyomok és hótúrások nagyon sok őz járhat erre táplálékot gyűjteni.
Elég hamar, persze lefelé jobban halad az ember, le is értünk a dombról. A cipőm teljesen megfagyott a hóban, de nem volt semmi hideg érzetünk. Nagyon jól esett ez a kis séta a családdal és persze a látvány sem volt utolsó.
Remélem mihamarabb megismételjük a téli tájban legszebb az őzek látványa.
Agancs persze nem volt, de ide vissza jövünk még a tavaszon.
GEONEO

2010. december 23., csütörtök

GN STAT GEOCACHING.HU

Elérkezett a pillanat, hogy átnézzem hol is tartok.
Szép teljesítményem volt a 2010-es évben.

Összesítés:

GN

Kellemes Ünnepeket!

GEONEO


Karácsonykor
Megérkezik a legszebbik ünnep: Karácsony.
Mikor egybeforrva pezsdül a szeretet: otthon.
Ahogy a tarka díszek mámorosan fénylenek,
angyali fénybe fonják az egész életet.

Ropogó kályha és ízletes sütemények
mellett eltelik gyorsan ez az ünnep.
Szaloncukor, mézeskalács, s mi még jó,
ölelkezzünk össze, ez vala a békeszó.

A szép fenyők karcolák meg a felleget
hadd csiklandozzák Jézuskát, a kisdedet.
Milyen szegény, milyen alázatos gyerek,
tőle tanulhatunk, mi is mint emberek.

Ajándék - én tőlem csak ez a néhány szó,
tudom nem sokat ér, de ez ingyen adható;
az anyagi javak s tárgyak mit sem érnek:
a szeretet tüze készít csak szép emléket!

Hisz mennyire értékes az a kézi ajándék!
Ez lehet egy festmény, írás, ámde bármi,
melyet a személy szívből képes átadni.
S béke és nyugalom és álom borul a világra;

...elhalkul a harag moraja, eltompul a sötétség maga...
...elszárad a gonoszság csírája, s a jó érik reája...

Nincs semmi ami az áldott rendet megbonthatja,
s kivirágzik a dobogó szívek kecses kis zaja.
Mintha ettől felolvadna a tél, s a rideg hideg,
és ha csak egy pillanatig is: csak a csend rezeg.
 Kulik Tamás  

2010. december 6., hétfő

A Helikon Kiadó megjelentette

KAPOCSY GYÖRGY:
A magyarság nevezetes fái

című képeskönyvének 2. kiadását.
A 112 oldalas, 55 színes felvételt tartalmazó album a még megmaradt híres magyar fáknak kíván emléket (és egyben maradandó dokumentumot) állítani. Nem erdészeti, vagy dendrológiai „határozó könyv” kíván lenni, hanem a felvételek, a fákhoz kapcsolódó történetek és a hozzájuk választott irodalmi idézetek segítségével a fák igazi létét, történetét igyekszik felvillantani. Egyben a néphagyományok megőrzésére is vállalkozik, – a fákhoz kapcsolódó magyar történelmi személyiségek szellemiségét megidézve.
E kötetben az Olvasó Árpád nagyfejedelem, Mátyás király, Zrínyi Miklós, II.Rákóczi Ferenc, Mikes Kelemen, Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Széchényi Ferenc, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, az aradi vértanúk, Batthyány Lajos, Madách Imre és Arany János emlékfáival ismerkedhet meg a Kárpát-medencéből. Így a könyv egy kis magyar történelmi – irodalmi – körkép megrajzolására is vállalkozik a fák kapcsán, a fákért.
Az elmondottak alapján különösen alkalmas e látványos album – szakmai hitelességén túl – ajándékozásra, diákok jutalmazására, tanulmányi- és egyéb pályázatok nyerteseinek díjazására, stb. – miután e kötet a természetszeretet elmélyítésére, természeti értékeink megbecsülésére és egyben nemzeti hagyományaink méltó ápolására ösztönöz.
Megvásárolható – vagy megrendelhető – (3.990,-Ft) a Libri boltokban, az Alexandra könyváruházakban és a Helikon kiadó könyvesboltjában (Budapest, VI.Bajcsy-Zs. út 35.)

 GN

Mikulás Túra avagy Mikulásnapi séta a Mátra lábánál


2010. december 05. (vasárnap) Rózsaszentmárton
Ovis túra:
Táv 4-6km, regisztráció: 08:30-09:20-ig a rózsaszentmártoni pincéknél lévő parkolóban.
A túra 9:30-kor indul egy csoportban, túravezetők közreműködésével.
Találkozás a Mikulással a Rózsaszentmártoni Önkormányzat pincéjénél.
Nyársalás, tea, édesség, a kicsiknek csomagot hoz a Mikulás.

  - / -
Ez volt a kiírás és most jöhet a beszámoló:
Már régóta terveztük ezt a kirándulást a Mátra alján, főleg hóban és hidegben. El is érkezett a nap december 5, viszont indulás előtt csak egy órával előtte döntöttünk úgy hogy "akkor menjünk". Gyorsan tea főzés, meleg ruha, öltözés és irány a pincesori parkoló.
Ekkor még szép napos időnk volt, bár azért volt vagy -2-3°C. Gyorsan beneveztünk, adatrögzítés, kitűző és már indultunk is a "nagy" túrára, hogy megkeressük a Mikulást. Saját túra vezetőt is kaptunk Molnár Zsolt személyében. Ha jól emlékszem akkor olyan 65-en indultunk neki a távnak a csöppségeket is beleértve.
Induláskor a szokásos, a gyerekek csak rohantak ők dupla távot futottak a mai nap. Maga az út egészen megfelelő volt fagyott szántás és persze turista út.
Első kis pihenőhely egy magasles volt. Meg kell mondjam hát természetesen Kevin már fel is mászott a tetejébe - a többi gyermeknek is fel kellett mennie. 
Miután sikerült a gyermekeket leszedni a lesről már indultunk is tovább. A hely igen ismerős, mert szinte minden héten erre járunk vagy agancs túra vagy csak egy kis séta miatt.
Már majdnem a felénél járunk gondoltuk magunkban. A Somlyó hegy alatt kerestük épp az őzike lábnyomokat. Az út alatt csak két őzzel találkoztunk, persze a tömeget látva, hallva rögtön el is illantak.
Elég csípőssé vált az idő, de még a Nap próbált valamit enyhíteni a hidegen. Ekkor megérkezünk a Ferenc-tanyára. Pihenő és meleg tea, nem is kell ennél több. Sajnos nem mehettünk be a tanyára, sebaj majd legközelebb. Neki indultunk a tanya mellett az emelkedőn. Ekkor már láttuk a lovakat messziről, de arra nem gondoltunk, hogy szabadon is szaladgálnak az állatok. Emlékezetes marad legalább a mai nap, hiszen ló, szamár és láma kinn szabadon és persze keresték a bejáratot. Olyan ügyesen álltak mellettünk az állatok, hogy az csoda, majd gondoltak egyet és átbújtak a kerítés alatt. Csak a láma maradt kinn, biztos jönni akart velünk túrázni.
 
Ezt követően indultunk tovább az emelkedőn, ekkor már voltak akik kissé elfáradtak. Ez lehetett valahogy a fele távolság. Mi nem adtuk fel csak mentünk-mentünk a partnak felfelé. Olyan közel van a Széles-kő, Én oda is elmentem volna, de hát a gyerekeknek az már igen nagy táv lett volna. Ezután még tartottunk egy kis pihenő-lihegőt majd elég gyorsan beérkeztünk a "lakott" területre a pincékhez. És sokat emlegettem, hogy mindjárt itt a cél - gondoltam az Endrúz pincére - és jöhet a forró tea és a Mikulás. 
 
Akkor kezdett gyanús lenni, mikor elhagytuk a pincét és a következő állomáspont a Tarcod oldali Andezit-bánya volt - nem is itt lesz a cél? A végállomás a másik pincesoron lesz ott fog várni a forró tea és a meglepetés.
Hát akkor induljuk tovább innen már nincs olyan messze.
Ekkor jött meg a kedvünk a gyalogláshoz, többen úgysem jártak még erre. Mi a közelmúltban bejártuk ezt a területet - meg is említettem az utolsó pár méter nem lesz egyszerű mert megromlott az út és biztos, hogy sár-tenger lesz. 
Szerencsére fagyban azért nincs olyan nagy sár, de azért az út egy két helyen igen izgalmas volt. Az egyik szakaszon megszűnt az út - igazi túrává vált a dolog, le a lejtőn fel a parton, csúszik, süllyed - igazi túlélő kis esemény volt. Megdöbbentően vették az akadályokat a gyerekek, de hát nekik ez egy nagy buli volt.
Ezt követően újabb ismerős helyen lukadtunk ki, ez pedig a nemrég meglátogatott szántó föld. Ezután újra be az erdőbe és már láttuk is a pincesort. Nem is gondoltam, csak éreztem a füstöt, hogy itt valami sütés lesz. Mikor beértünk a célpontba, már forró tea és nyársas-kenyér, szalonna várt bennünket. 
Na ez most jól fog esni, rögtön sorban állás és kortyolgatás - Isteni finom volt a tea. A nyársas-kenyér jó sok hagymával igen jóllakatott, kísérőnek egy kis forralt bor - persze akik nem autóval érkeztek.
Egy kis nyüzsgés a tűz körül, feledhetetlen élményt nyújtott.Egészen jól felmelegítette az embereket ebben a fagyos időben. A gyerekek is jó laktak, a tea is finom most már jöhet a Mikulás. 
Meg is jelent azon nyomban pirosban a szakállas öreg Mikulás. Volt aki szavalt, volt aki nem, de csomagot mindenki kapott. Még egy kis ideig körünkben volt a Mikulás majd miután már kipihentük magunkat elindultunk a hazafelé vezető úton.
Ha jól belegondolok ez az út is igen hosszú volt, mert hát ugye kicsit megpihentünk és melegebb is volt a Mikulásnál. Na de csak az biztat, hogy hamarosan elérjük a négykerekűt és hazaérünk. Jó nagy köd lett még az autót is nehezen láttuk meg csak közelről.
Nagyon jól éreztük magunkat, kellemes kis túra volt, sok-sok élménnyel és persze egy mikulás csomaggal tértünk haza.
A túra útvonala itt látható a térképen.

Geoneo stat 2010. november és a Mikulás

Újra itt a Mikulás. 

Sajnos a múlt hónapban nem voltam nagyon aktív, de azért jól teljesítettem.

GN

2010. november 24., szerda

+one - Szoborpark (C+) (GCSzpk)

Szoborpark (C+) (GCSzpk) 
A mai napra maradt még egy kis időnk, hogy kicsit szétnézzünk a környéken. Hogy ne az autóban töltsük el ezt az időt, hanem a szabadban, elindultunk ládát keresni. Ki is néztem egyet és irány a célpont. Sajnos csak a parkolóban vettem észre, hogy ez a rejtés megszűnt. Nem adtam fel rögtön kerestem egy közeli pontot. Így esett a választásom a GCSzpk-ra
Korábban már olvastam róla, viszont nem nagyon esett utamba még. Itt volt a megfelelő alkalom, hogy ezt a rejtést is felkeressük.
Megemlítem a bővebb leírást csak otthon olvastam a keresés után. Tényleg igaz, hogy el nem téveszthető a hely.
A park mellett parkoltunk és már indultunk is befelé, meglátva az óriásokat. Érdekes egy hely, szocialista korszak amikor még szovjet-magyar barátság volt. Méretes szobrok vannak itt összegyűjtve ezzel is tükrözve a nagyságot.
A leírás megemlíti az akkori időszakot is amin Én is elgondolkodtam. Se mobil, se GPS csak kvarcóra meg a bambi.
Háttérben egy UFO :)

Ha jól bele gondolok egy jót sétáltunk a parkban a szobrok között a friss levegőn. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
 
 
Sajnos a ládikát nem leltem, mert nem is tudtam mit keressek és már mindent megnéztem. Otthon kiderült, hogy nem is benn hanem kinn kellett volna keresgélnem, sajnos jelszó nélküli lett.
GN

2010. november 21., vasárnap

Agancs Túra 5.

Egy közeli láda környékét vettük célpontba a mai agancsozás alkalmával. A láda már megvolt korábban, sőt kétszer is megtaláltuk.
De vissza emlékezve, mikor kerestük egy őz csorda vágott át mellettünk az erdőben úgyhogy itt az ideje kicsit szétnézni a környéken.
Sajnos nem sok időt töltöttünk a helyszínen. :(

+one a Szilas patak (-C) (GCSzp)


GN

Agancs Túra 4.

Sajnos az útvonal nem került teljesen mentésre, de a lényeg a szabadban voltunk.
Nem jártunk sikerrel :(

Érdekes környék, ide még vissza kell jönnünk.

GG2839 Szünetel

Szünetel GG2839
inverz caching
Ha már GPS és játék, akkor itt is legyen egy érdekes pont.
(emiatt)

Kigondoltam egy jó kis helyet amit a GPS Games-el megosztok kesserekkel. Csak képek és találd meg hol is van a hely. Képes találós kérdés megvan a hely, cserébe egy koordináta kell.

Mögötted
és
Előtted

Korábban jó párszor előfordultam itt, olyan jó volt. Kár hogy szünetel.

2010. november 20., szombat

+one a Budaörsi kálváriadomb és kápolna (GCBK)

Budaörsi kálváriadomb és kápolna (GCBK)

Egy közeli rejtéstől sétáltunk el ide, persze nem tervezett pont volt így nem is olvastam a leírást és nem is tudtam mit is kell keresnem. Sajnos telefonos segítséget sem tudtam kérni.
Megérkezve a kálvária dombhoz először a rövidebb utat választottuk a tetőig. Kicsit nézelődtünk, feltűnt az előbbi pont is ami még innen is gyönyörű látvány.
 
Gondoltam, hogy mi lehet az amit figyeljek a virtuális rejtésnél, de nem volt tökéletes az amit én lefotóztam.
Ilyen jó kis kirándulás után, már csak az ebéd ami nagyon jól fog esni, hiszen már a szemünk jól lakott a látványosságokkal.
Este elolvastam a leírást és mondhatom 70%-al jól tippeltem mit is kellene figyelnem, de sajnos a 30% hiányzott csak a tippből.
A mai nap második állomása is szuper volt a kilátás itt is gyönyörű.

GEONEO

+one a Budaörsi panoráma (GCKHGY)

Budaörsi panoráma (GCKHGY)

Egy kis őszi kirándulásnak terveztük az utat Budapestre és rögtön ki is szemeltem Budaörsöt úti célként.
Már jóval korábban néztem ezt a helyet mert a kilátás páratlan. Induláskor bíztam benne, hogy az időjárás kedvezni fog és úgy is lett.
A cél közelében már 18-20 °C volt és nyugodtan mondhatom, hogy tavaszi kirándulás lett belőle.
Az ajánlott indulástól jó messze sikerült parkolnom, de legalább egy jót sétáltunk a házak között. Nem is lett volna jó ha rögtön a lépcsők mellett parkolunk le.
 A házak között neki is vágtunk a lépcső rengetegnek ami már a táv közepén eléggé lefárasztott. Menet közben jókat beszélgettünk és csodálkoztunk a kilátásban és tájban.
Messziről nem is tűnt ilyen sűrűnek a domb, azaz kopárnak hittem, de telis-tele volt növényekkel. Az idő pompás a hangulat is így hát a látvány kárpótolt a lépcsőzés után.
Elsőnek a teve fejet vizsgáltuk meg amit csak este olvastam, hogy mi is lehet az a szikla. Majd az általunk vélt legmagasabb pontot látogattuk meg. Na itt már a látvány teljesen elvarázsolt bennünket. Persze ezt fotókkal is igazoltuk.
A városból és annak főútjairól nem is gondoltam volna, hogy milyen csodálatos dolgokat rejt ez a domb. Kicsit sétálgattunk még a sziklák közt majd elérkezettnek láttuk, hogy megkeressük a kincset amiért jöttünk.
Neki is vágtunk a domb másik oldalának és kecske módjára baktattunk lefelé, hogy megleljük a ládikát. Nem a megszokott programmal kerestem így egy kicsit több időt vett igénybe
a láda becserkészése, végül Kevin lett a beszületes megtaláló.
Gondolhattam volna, hogy itt lesz, de hát jobban figyeltem kessertársam lábaira, hogy hová lép és nehogy megcsússzon a kissé nedves talajon. 
Bárki aki olvassa ezt, ha teheti akkor látogassa meg a helyet, hiszen a kilátás elképesztő. Idáigi ládakeresésem legszebb kilátásában volt részem ezen a szent helyen.
Miután beírtunk magunkat a könyvecskébe, gondos visszarejtés után elindultunk vissza a kápolnához. Most már azt is meg kell csodálnunk. Ezt követően tettünk egy kört a dombon majd újra nyakunkba vettük a lépcsőket. Az utcára kiérve figyelmes lettem a térképen egy közeli rejtésre, persze azt is meg kell találni. Nem olvastam, de találán meglesz.

Egy kis VIDEO és egy kicsit hosszabb ízelítőül.

A hely és a rejtés megérdemli, hogy más szavait is feltüntessem a blogban:

Forrás: geocaching.hu
A Kőhegyi Kápolna és barlang története:

A Kőhegyi Kápolna alapítása és felépítése Franz Wendler (1815-1897) nevéhez fűződik. 1847. június 29-én álmában a Kőhegyen ásott, és az ott található vadrózsabokor virágaiban a Szűzanya arcát vélte felismerni. 1853. júniusában csaknem életét vesztette, amikor többen egy agyagbányában dolgoztak. Társai azt hitték, hogy az agyagomlás alól csak a holttestet emelhetik ki. A földtömeg alól azonban sértetlenül emelték ki Ferenc gazdát, aki elmondta társainak, hogy életét a Szűzanya óvta meg. Mindebből arra következtetett, hogy Isten őt kegyelmébe fogadta. Wendler Ferenc álmai hatására jutott arra az elhatározásra, hogy kápolnát épít a Kőhegyen. 1855. május 5-én rakták le a kápolna alapkövét. Wendler Ferencet fia, annak barátai és számos férfi a faluból segítették az építés nehéz munkájában. Rövid időn belül, 1855. október 15-én ünnepélyesen felszentelték a kápolnát. Wendler Ferenc nemcsak örök emléket állított a Szűzanyának, hanem az életét is neki szentelte. A kápolna mellett egy kereszt alakú barlangot vájt a hegy szikláiba, és 1878. február 25-én felköltözött oda, kápolnai szolgálatra. Itt töltötte élete utolsó 19 esztendejét. A kápolna legfőbb ékessége az a Szűzanya szobor volt, melyet a helyiek szerint IX. Pius pápa küldött a kápolna felszentelésére Franz Wendlernek. A remete utolsó életéveiben fia, Andreas Wendler kis házat épített apja barlanglakása mellé, majd maga is felköltözött a hegyre és egészen az első világháború kitöréséig ott lakott. 1933-ig a kápolna a család tulajdonában volt. Ekkor vette át gondozásra a budaörsi katolikus egyház. A remete ükunokája Grósz Mátyás is felköltözött a hegyre és gondoskodott a kápolna tisztaságáról, fogadta a kápolnába látogatókat. A kápolna környékén rendezték meg 1939-ig a Kőhegyi Passió-játékokat is.1944/45-ben a kőhegyi kápolnát találatok rongálták meg
. A nagyobb károkat a Wendler-család még itt élő tagjai kijavíttatták. Az 1946. januárjában megkezdődő kitelepítés után a kápolnának már nem volt gazdája.

A Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2001-ben gyűjtést indított a Kőhegyi Kápolna újraépítésére. 2003-ban, a Budaörsi Passió előadást követően kezdődött meg az építkezés, és 2003. október 15-én került sor a felszentelésre. A Kőhegyi Kápolna teljes mértékben adományokból épült újra a Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. Szintén adományokból készült el a két kis harang (az egyik a Heimatverein Wudersch - a kitelepített budaörsiek németországi szervezete -, a másik egy budaörsi adományozó jóvoltából). A két kis haranggal együtt 2004. szeptember 12-én avatták fel a Szentháromság szobrot, Rákos Péter szobrászművész alkotását.

Kőhegyi kereszt:
A város jelképe a központban magasodó Kőhegyen található kereszt, amely egy szikla tetején látható "újra". A kereszt eredetijét a második világháború idején vitték el "vasgyűjtésbe". A rekonstrukció 1995-ben történt meg.


2010. november 11., csütörtök

+GG Játék harckocsi


Első neki futásra a GPS-em nem fogott jelet, de később visszajöttem és láss csodát.
Hogy mit is kerestem?
Egy harckocsit valahol Ócsa és Üllő között. Bemértem és újabb siker az inverz-cachingben.

A "rejtő"-től csak annyi hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ócsai kiképzőbázisán áll ez a játékszer.