2012. június 22., péntek

GCKaKu Ki azaz újrarejtés

Tegnapi nap már várható volt, hogy ezt a meleget kicsit az időjárás sem viseli jól - jönnie kell egy kis csim-bumnak.
Ma reggelre eset is egy kevés csapadék, a reggeli órákban nem mondom, hogy hűvös volt, de azt sem, hogy meleg.
Sajnos a nedves út miatt nem indultam rögtön neki a rejtésnek, pedig útba ejthettem volna a kiszemelt helyet, inkább majd délután - gondoltam, akkorra már biztosan felmelegszik és felszárad a talaj is.
Nem is olyan rég voltam ennél a rejtésnél - de azért jó lesz újra látnom.




 Maga a kálvária környéke szépen gondozott. 
A leírás szerint próbáltam helyet keresni neki, szerintem jól sikerült és jól választottam.

„Ha ismersz nevezetes, vagy eldugott kálváriát a környékeden, vidd oda. Az sem baj, ha egymásik láda mellé telepíted átmenetileg, hiszen sok szép magyar kálváriánál van már geoláda.”
 
Ezt a kálváriát a Műemlékem.hu-n is megtaláltam.
 
Na, így most már nincsen nálam egy geoláda sem, kimerítettem a környékemen lévő kereshető és meg nem talált mozgókat is. A ládákat elég hamar vitték is tovább. Jó jel, nem csak én vagyok ilyen megszállott.
GEONEO

GCIzgi - Újrarejtve

Mint említettem korábban a találatnál, még aznap sikerült az egyik mozgót tovább vinnem azaz újrarejteni a kincset, hogy más elszánt ládászok is útnak induljanak.
Még a neves napon azaz a szülinapomon, neki is indultunk nagy melegben kerékpárral, táskában a kinccsel.
Mit ne mondjak Én jobban kifáradtam mint Kevin, Ő valahogy jobban bírta a kiképzést felfelé az emelkedőn is.
Volt amikor Én még toltam is a bicót (ja, befog az összes tárcsafékem - érthető).
Meg is érkeztünk a kiszemelt helyhez - és gyorsan megtaláltuk a neki való rejteket.
A kilátás tetszetős, szerintem aki ide jön az sem fog panaszkodni. Titkon remélem,  hogy elég gyorsan meglelik és kicsit biztonságosabb helyre viszik. Gondolom más is keresi ezt elszántan.
Hát ide sikerült....
Ezzel már 297 sikeres találatom van. A tervezett idei megtaláláshoz már csak 3db hiányzik. Akkor aztán jubilálok.
Bár ebben a hónapban nem hiszem, hogy lesz újabb találatom az idő nem mindig elég amink van. Viszont a másik mozgót remélem még gyorsan sikerül elhelyeznem.

GEONEO

2012. június 21., csütörtök

+one a Kálváriakutató (GCKaKu)


Már kézben volt egy mozgó láda a GCIzgi, de a közelében lévő GCKaKu-t még le akartuk fülelni. Ez a mozgó még nem volt nyitott általam, na talán most sikerül. Nem is kell több ajándék a 33. születésnapomra, csak hogy legyen két mozgó találatom egy napon.
A sok-sok kanyar közben, gyönyörű kilátásban volt részünk, de régen is jártunk erre. Most nem is a táj, hanem a ládika a fő cél – siessünk csak.
Az úton nagyon meleg volt, jól esett kiszállni az autóból és bemenni az erdőbe. Nem lacafacáztunk egyből a ládához vettük az irány – láss csodát – Kevin volt a GPS meg is találta a ládikót.
Na a szülinapi ajándék már megvan. Jöhet egy kis séta a kápolna környékén. Közben észrevettünk valami geocoin féle tárgyat – na ezt még nem ismerem, majd kiderítem otthon, később.





Ezt a fotót nem lehetett kihagyni. Anyának is kell vigyünk haza a mai napból valamit. Ha csak egy imádságos képet is, de vinnünk kell. Érdekessége, hogy itt épp Kevin imádkozik...érte.
A nap zárásaként az itt elrejtett ládát is megkerestük Kevinnek, ha már Ő is itt van akkor oda is belogol.
Itt már egy kicsit kifáradva...




És a gyűjtemény - a mai termés
A haverok szerint ezzel megvan a reggeli és ebéd is dobozba csomagolva ----- szerintem meg tízórai és uzsi :)


Ami tuti, hogy most mindkét ládának azonnal találok helyet és nem is tartom sokáig magamnál.
Az egyik egy Andezit-bányához kerül, a másik a Zagyva mellé egy kápolnához - ahol természetesen az egyik rejtett ládám is pihen.


GEONEO

+one az Izgimozgi

Erre a hónapra elég sok ládát terveztem, de mindig úgy jött ki a lépés, hogy nem igazán tudtunk neki indulni az erdőnek. Mindegyik születésnapom alkalmával szabadságon vagyok és általában ládát is szoktam keresni. Na ez most is így volt. A gc.hu alkalmazásban észrevettem egy menü pontot, hogy mozgó ládák frissítése. Na ez rögtön letöltötte és frissítette a 20-22db mozgó láda adatait. Tök jó lett ez a fejlesztés, teccik. Most hasznát is vettem.
Jött az ötlet, hogy hová is menjünk. Irány Fallóskút – nincs is oly messze, de közel sem. Jártunk már ott, de akkor nem volt a közelében két mozgó láda.
Természetesen ez még előző este történt és csak úgy Izgi-ltunk, hogy még reggel is ott legyenek. Ébredés után folyamatosan figyeltem a leírást nem e beteg-re állították már, de hál’ Istennek nem. Reggeli után irány a négykerekű, irány Hasznos felé.
A táj ismerős, de ahová a láda került ott még sosem jártam, jártunk. Pásztó-Mátrakeresztes, ha már benne a Mátra akkor nem fogunk csalódni.
Elég gyorsan megérkeztünk a kanyarokon át a TEMPLOMVÖLGY-höz. Jöhet a háti tatyó, folyadék, GPS. Neki is indultunk a turistaútnak, ja ez az? A patakon, köveken felfelé kellett menni, legalább ott árnyék van. Friss, hideg a patak vize, amikor beleléptünk nem tudtuk eldönteni jól, vagy rosszul esett. 
Nagyjából a láda környékére értünk, hát akkor keresgéljünk. Amire mi gondoltunk, ott nem igazán találtuk a kincset. Már majdnem feladtuk a keresést, de jött az ötlet – olvassuk már el mégegyszer a leírást.
Már láttuk is, hogy a GPS jel nem igazán lesz a helyzet magaslatán, így egy kis leírás, hogy hol is keressük. Természetesen a helyen sok olyan dolog volt amit a leírás tartalmazott, nem találtuk.
Már gyöngyözött a homlokom a nagy melegben, majdnem feladtam mikor végre rátaláltunk a dobozkára. Ezt kerestem már idén, de most még egyszer sikerült, aki keres az talál. Örültünk azért, hogy nem a bocsi cetlit találtuk meg.
Most már jöhet a tartalmi ellenőrzés és ajándék csere – Ja, visszük tovább a ládát, ezzel még ráérünk. Inkább siessünk tovább, hátha a másik ládika is meg lesz még.
GEONEO

2012. június 17., vasárnap

Múzeumok éjszakája 2012

Ha már egyszer létezik akkor mi is induljunk neki az éjszakának. A választás a gyöngyösi Mátra Múzeumra esett. Közel is van és egy mozgó ládát is szeretnék ide kitenni egy nevezetes fához. A GCFA rejtéséről egy korábbi bejegyzésemből olvashatsz.
Már jó rég voltam ebben a múzeumban, talán van vagy két éve. Viszont a parkot még nem láttam, most kapóra jött. Természetesen az is jókor jött, hogy igen meleg napunk volt és az éjszakai is hasonló lesz.
Belépő fizetése után már indultunk is befelé sétálni a parkba - olyan 30 fokban, jól esett az árnyék. A belépő most 800 Ft volt, de mondhatom bőven megérte az árát. Ha nem ma jövünk akkor persze 1000-1500 körül van, de annyi itt a látnivaló, hogy teljesen rendben van.
Már tudtuk, hogy vannak a mai nap külön programok is, már nagyon vártuk őket. Megpróbáltunk kicsit szervezettebben haladni, hogy lássuk amit kell.

A ládarejtés miatt először a parkot térképeztük fel, hátha van megfelelő hely a kincs számára. Kézben a ládával sétáltunk a kastélyban amit töviről-hegyéig megnéztünk. Kezdve a vadászat történettől a helytörténetig, majd az ásványok és ősmaradványokig.
Természetesen a fő látványosság, lelet sosem maradhat ki.
 Ezeket az agancsokat mindig megcsodáljuk. Jó volna 1-2 db belőle.
Láda rejtése után pedig a Természettudományi pavilon és a pálmaház. Na itt még nem jártunk, mi még a régi helyén láttuk az állatokat.
Ami igazán megfogott az a fa - egészen a pincétől a harmadik szintig - élővilága. Majdnem elhittem, hogy igazi. Pedig csak 5%-a élő a többi műanyag és hungarocell. Nagyszerűen el van készítve, az állatok minden egyes pontjain csodásak.
 Ez már megint az a hely amit érdemes meglátogatni, nem egyszer, de nem is kétszer. Egyszerűen csodálatos minden egyes pontja. Sok-sok kiállítás, rengeteg állat és bőven van információ mindenről. 


  



A szárazföld és egyéb elővilág után a pálmaházba mentünk, ahol további látványosságokat tekinthettünk meg. Itt már halak is voltak, mindenféle világrész bemutatásra került. A korallok pont jókor jöttek bemutatésra - de ez egy másik sztori (lesz).
Ezután már kezdett sötétedni és a pocak is korgott már. Kimentünk egy gyors vacsira, na persze meg valami hosszabb öltözetre, hátha gyorsan lehűl az idő.
Jöhetett a szervezett program, mamut keresés. Kaptunk egy számot (4) és a sötétben elkezdtük keresni az egész múzeum területén a mamutot. Perzsz nem tudtuk mit is keresünk, de azért kerestük. Jól jött a telcsi, gyorsan letöltöttem egy alkalmazást - zseblámpa, így már jobb volt a keresés. Ekkor megtaláltuk az első mamutot, de sajnos 1-es számút, utána meg 3-asat, utána még egy 1-es. Legalább már tudjuk mit is kell keresnünk. A fél, sőt egész területet átbogarásztuk mamutot keresve.
A végén azért csak sikerült a 4-es, jöhet a megérdemelt ajándék. Először egy pecsét a kézre és utána a torta. Juj de fincsi volt.

Nagyon jól éreztük magunkat. Most már indulás haza, éjfélre haza is értünk.


GEONEO

Mozgó újrarejtés GCFA

... utazás öreg fához.


Ezt dobta a gép – sajnos két hétig nem volt alkalmam a mozgó ládát tovább, azaz más helyszínre vinni. Még a láda tulaj – alkotó is megkeresett, hogy van e támogatásra szükségem.
Nyugodtan mondtam, hogy neeeem kell a segítség – rejtem én a közelben. Már akkor eldöntöttem, hogy Gyöngyösre fog kerülni a Mátra Múzeumba – vagyis az udvarán lévő jó nagy, nevezetes fa környékére.
Nemzetség:
CORYLUS (MOGYORÓ)
Helység:
Gyöngyös
Törzskörméret (cm):
412
Megye:
Heves
GPS adat é.sz.-k.h. (fok, perc, mp):
Mérés éve:
2008
Faj:
törökmogyoró

Szombat, június 16 és ráadásul majdnem este. Olyan fél 7-kor indultunk útnak hónunk alatt a ládával Gyöngyösre a Múzeumok éjszakájára. Szuper volt, hogy még ilyenkor is közel 30 fok volt. Érkezés után figyelgettük hová is lehet rejteni.



Sétálgattunk a parkban, járkáltunk a tónál - mindenhol kamera. A portán érdeklődtünk, hogy engedélyezik e a rejtést, de csak pár napig lenne itt. Hááát, igazgatói engedély szükséges. Ami nem okoz gondot legalább megismerem az igazgató urat.
Kiderítettük, hol lehet és hogy néz ki.
Sajnos a megnyitó miatt elfoglalt volt, újságírók, kamera meg minden. Türelem, akkor mi szétnézünk egy kicsit.
Egy kis idő múlva sikerült elérni az igazgatót aki nagyon jól vette a kérést - még az általam kiszemelt helyig is elkísért - rejtettünk. Biztonsági őröknek jelezte is, hogy mi ez és mi a teendő.
Egy jót beszélgettünk. Mindeközben ötleteltünk, hogy ide lehetne egy maradandó ládát is telepíteni. Kérdezte, hogy nem baj e, de van belépő. Szerintem jönnek a kesserek ha fizetni kell is érte. Amúgy meg van alternatív megoldás is.
Szóval a láda rejtve, most már nyugodtam vagyunk, jöhet a nézelődés és a programok ezen a páratlan szép parkban és múzeumban.


Kesserek, ha meg nem előztök, akkor itt hamarosan láda lesz!!!


GEONEO