2015. október 24., szombat

+one a Farkas-Kút



Ismét egy szép nap virradt ránk. Így október 23-án nekünk sem kellett több, irány ki a szabadba. Hova máshova mint a Mátrába! Nem terveztünk korai indulást, hisz a Napocskának még erőt kellett magán venni, hogy legyen ereje október végén s ne kelljen túl öltözni a kiránduláshoz.
Időközben észre is vettem, hogy van egy újabb rejtés Sástó közelében, akkor ez most megfelelő alkalom lesz annak levadászásához. Sárga kereszt
Négykerekű logisztika egészen a sástói parkolóig, ahol a napijegy megvétele után egy kis folyadékot vettünk magunkhoz, majd elindultunk a béka-tappancs jelzésen a sárga kereszt jelzés irányába.
Már már őszi a táj, de még mindig rengeteg a zöld, az időjárás pedig éppen megfelelő volt. A Nap igen kisütött mire ideértünk, olyan 11-12 fok lehetett, túrához pont ideális. Nagyon jó volt látni, hogy a gyönyörű idő sokakat kicsalt az erdőbe. Telis-tele volt minden emberekkel, voltak kicsik s nagyok is. Túrázók, futók, kerékpárosok és mi geoládászok. Jelölt útvonalon haladtunk a célunk felé, közben a táblákat is elolvastuk a tanösvényen. Hol az állatokról szólt, hol a növényekről - nagyon ügyesen oktatják a turista népet. Némely állomásnál elég sokat elidőztünk, de hát ez van, ha kiszabadulunk a hétköznapokból.




Természetesen nálam a GPS már élesítve volt az indulás óta, hagy rögzítse merre is jártunk a mai nap. Nem igazán megerőltető ez a kirándulás, inkább kikapcsolt bennünket. Menet közben összefutottunk pár gombász emberrel is, akik keresték a finom eledelt. Az egyik ismertető táblánál a gombákat mi is megismerhettük, ha még nem lennénk benne biztosan milyen gombák is teremnek a környéken. Nagyon jó kis vizualizáció várja itt az idetévedőket. Van itt galóca, őzláb, vargánya és rókagomba "makett" is. Jó nagyra sikerültek, bárcsak ekkorák teremnének, akkor elég lenne egyet hazavinni.

Innen már nagyon közel volt a cél, vagyis a pihenő-hely a Farkas Kúttal. Elsőként a pihenőt szúrtuk ki, majd a forrást is megnéztük. Na innen kezdődött egy kis bonyodalom. Keressük meg a ládát!
Kerestük mi mindenhol, a GPS meg csak ugrált. Biztosan a bódénál, hiszen a leírás elég nagy segítséget adott, ...székre állok...! Na, de nem leltük meg sehol. Próbáltam Én a telefonos segítséget, de senki nem akart reagálni, Én meg itt állok a széken és semmi. Letöltöttem mindent ami segítségemre lehet a találathoz, vagy valami okosság, hogy rájöjjek hol is kell keresnem. Na ekkor értem el az egyik korábbi kesser társat telefonon. Ugyan hol keressem? Gyorsan adott egy jó kis támpontot s mire kimondta már meg is csillant a kincs a szemem előtt. Köszönet jár neki érte!!!
Igaz nem egyből tudtam kivenni és pecsételni, hiszen egy újabb gyerek sereg jött a forráshoz. Sárga kereszt -en mentünk felfelé. Teszünk egy jó kis kört, ha már ilyen jó az idő.
Addig míg nem tisztult a levegő, addig a korábban észrevett szalamandrát próbáltam lencsevégre kapni. Hogy milyen fürge egy élőlény? Mindig elszaladt, pedig szerettem volna neki egy kis örömöt szerezni, hisz Ő volt a nap fénypontja. Már jó régen nem láttam kinn a szabadban, most jól eső érzés volt látni a kis állatot. Mikor visszahúzódott a köves rejtekébe, már Én is mentem loggolni a ládikába. Gyors pecsét és jelszó rögzítés, majd indultunk is tovább. Nem akartunk egyből a visszafelé vezető úton menni, hanem inkább a sárga kereszten felfelé Az elején egy kis kaptató, majd rátértünk a kerékpárútra. Ezen haladtunk egészen az Adrenalin p.arkig.




A parkba beérve meglátogattuk a WC-s bácsit, majd a parkolón áthaladva elindultunk Sástó irányába. Elég gyorsan leértünk s már a négykerekű logisztikában is találtuk magunkat. Közel 10 kilométert sétáltunk az erdőben, nagyon jól esett. Most már csak a jól megérdemelt ebéd hiányzik, amit meg is kaptunk Mátrafüreden a Bene várban.
Bízom benne, hogy egy ideig még ilyen marad az idő, hátha neki tudunk indulni még az őszi erdőnek, hiszen annak is megvan a maga szépsége és talán geoláda talált is lesz.

GEONEO The Travel Bug 2015

2015. október 23., péntek

+one a Tengerész Múzeum

Ismét egy igen érdekes helyre kalauzolt el a geocaching. Az októberi időjárást és pár apró tényezőt figyelembe véve egy rövid kis ládázás volt "betervezve" erre a napra. A cél az volt, hogy ne kelljen erdőbe kóvályogni, legyen találati élmény - az se lenne már baj, ha valami igazi ládát találnék. Végül pedig, hogy valami újat tudjak megismerni. Ekkor jött az ötlet, Maklár. Nem régiben jelent meg itt egy rejtek, a Tengerész Múzeum. Ilyet még úgy sem láttam s a hajózásról sem tudok valami sokat. Adandó alkalommal neki is indultam a hely felkeresésének. Az M3-asról egy jobbkanyar, majd kb. 10 km múlva már a településen is találtam magam. A hely ismerős volt ám, hiszen jártam már a környéken és tervezem is újra a reptér felkeresését.
Na, de kanyarodjunk vissza Maklárra. A GPS kicsit megviccelt az utcákon, próbált gyorsan a célba vezetni, de nagy sárban azért csak ne menjek már! A táblákat nem igazán figyeltem, de a Múzeum utcájába bekanyarodva láttam kihelyezve iránymutató táblát is. Gyors parkolása a négykerekű logisztikának, majd az épp nyitódó kapu mögül már be is invitáltak a területre.
Egy nagyon kedves hölgy bevezetett az udvarra, ahol máris érdekes és nagyon szép dolgokat láthattam. A "tárlat vezető" úr hamarosan jön, csak egy fontos telefonja van - addig bátran nézelődjünk a szobor parkban!

Elsőként a szobor felé vettem az irányt, ami önmagában is nagyon szép volt, főleg, hogy hamarosan meg is tudtam, hogy ki és mi is lenne az, mi is a története.
Számomra igen meglepő, hogy egy ember milyen indíttatásból hoz létre egy ilyen helyet, de arról is kaptam némi infót. A Tengerész Múzeumot Dobozi Gábor hozta létre, olyan közel 40 év tengerész múlttal, szolgálattal a háta mögött. Nagyszerű lehetett az élete, hiszen a világot körbehajózta, a világ óceánjait, tengereit bejárta. Na innen származnak a kiállított darabok is, hiszen minden honnan ahol előfordult hozott valami tárgyat, emléket.
Visszatérve az udvarra - a vasmacskák nem hiányozhatnak innen, jómagam is számos vasmacsekot fotóztam már, jó volt látni, hogy itt is van belőle. Egy hajó is kikötött itt, páratlan látványt biztosít, nagyon tetszett. Az parkban sok-sok érdekes látnivaló akad, a fotózást szinte abba sem lehet hagyni. Minden egyes négyzetméteren akad valami látnivaló, érdekesség.





A bejárat előtt már kezdett egy kicsit érdekesebbé válni a helyzet, számos újdonságot hallhattam, tanulhattam egy igazi tengerésztől. Most már legalább tudom, hogy mik is azok a zászlók a hajókon! Betű zászlók, aminek nem csak a betű, de külön jelentése is lehetséges. Ez is egy jó kommunikációs csatorna, ha az elektronika megadná magát. Ez is a fő célja, feladata a zászlóknak. Menet közben mesélt az utazásairól, ami nekem mindig kellemesen cseng a fülemnek, hisz Én is valami hasonlókat művelek, igaz nem a vízen, de próbálom bejárni az egész világot.
A külső helyről való indulás a múzeumba azonnal megfogott! Le a pincébe, valódi hajó ajtókon keresztül. Amit itt láttam az igazán páratlan volt, azonnal magával ragadott a hely. Számos értékes holmi, rengeteg kiállított apróság és nem is mindig apróság. Leírni nem tudnám, hogy mennyi minden található itt.

  


Első állomás egy igazi pince volt, a borászat is megjelent itt. Ekkor újabb érdekességeket láthattam, elsőként aprópénzek tűntek fel, hogy milyen érdekes - egyből kiszúrtam az Indiai aprópénzt. Mióta Indiában jártam, sokszor összefutok ottani tárgyakkal.
Innen tovább haladva egy roppant kellemes helyiségbe mentünk át, ahol már a szám is tátva maradt. Számos tárgy, emlék, mindenfelől a világból. Nem tudtam betelni velük, erről beszélni sem nagyon lehet, ezt látni kell! Megtalálható itt az apróktól az igen nagyméretű szobrokig minden a világ minden tájékáról. Ha le kellene írnom, akkor biztosan napokig írnám a múzeumban kiállítottak listáját, sőt ez még nem minden csak bizonyos százaléka és folyamatosan bővül. 
Egy élet munkája látható itt, s a történetei sem elhanyagolhatóak. Az, hogy mi tetszett a legjobban azt nem tudom megmondani - egyszerűen minden. A helyiségben egy térkép is látható volt, hogy merre is járt a tengerész, hihetetlen, hogy mennyi mindent behajózott, irigylésre méltó. Közben nekem is azon járt az eszem, hogy nekem is jó lenne egy ilyen (erről majd később).
Pár emléktárgy, ami igazán megfogott és fotóztam is bátran, cápa állkapcsok, hatalmas Elefántmadár tojás, ami egyedülálló itt, Zulu maszk, használati tárgyak, természetesen az elefánt Istenség sem hiányozhatott Indiából! Szőnyeg, hajómakettek, hajózási eszközök, mind-mind egy tengerész életét bemutató igazi örök emlékek. A hely biztosan egyedülálló s nem csak a mi kis országunkban, hanem az egész világon.



Egy igazi, kellemes tárlat vezetésben volt részem - ami nagyon meglepett. Nem ilyen bemutatáshoz szokott a kesser, az ember. Nagyon jól éreztem magam s biztosan vissza fogok még menni.
Pár apró dolog amit még meg kell említenem, hát az maga a geoláda. Szinte azonnal rátaláltam, jöhetett is a loggolás. Kapott a könyvecske egy pecsétet, így negyedik megtalálóként.  Remélem hamarosan ez a könyvecske betelik, ami azt jelzi nagyon sok-sok kesser meglátogatta a helyet. Jobb idebenn beírni a nevünket, mint a virtuális jelszóval bejegyezni a találatot, hiszen nem győzöm mondani, hogy eszméletlenül érdekesek a kiállított emléktárgyak.
Egy érdekes kiírásra is figyelmes lettem: Elefánt punci szőr karkötő  még ilyet! Létezik és meg is örökítettem.

Végül egy kis hasonlóság Dobozi Úr és GEONEO között, elsőként ugye a világjárás, a tárgyak gyűjtése és a kedvelt papírpénze a két dolláros. Erről is csevegtünk egy keveset - ritka és nekem is ez a kedvelt papírpénzem.

Külön említésre méltó még a Vatikáni emlékkönyv, látogató könyv. Nem sűrűn találkozni ilyennel. Már érintésén érezni a különbséget.

Sajnos az időm már eléggé fogyóban volt és még vártam rám feladatok a mai nap, lassan indulnom kellett tovább. Biztos vagyok benne, hogy több órát el lehet itt nézelődni és sztorizgatni, talán egy másik alkalommal be is pótlom, ami kimaradt. Ami most sem hiányozhatott, pár hűtőmágnes beszerzése emléktárgyként.
Igaz a hajózáshoz nem értek és nem is a hobbim, de nagyon jól éreztem magamat itt. Mindig tanul az ember valamit és mindig szívesen fogadom ha valami újat vagy számomra ismeretlent mutatnak be, főleg, hogy ha tárgyakon keresztül történik mindaz.
Ha kedvet kaptatok a múzeum meglátogatásához, ne habozzatok! 


A Tengerész Múzeum honlapjafacebook oldala

NYITVA TARTÁS, BELÉPŐK:
Hétfő: szünnap
Kedd-vasárnap: 10:00-18:00
November 01-től március 31-ig zárva - Látogatás ez idő alatt előzetes egyeztetés alapján lehetséges.

Elérhetőség:
Tel.: 06 36 357-030
Mobil: 06 30 439-2045
E-mail: muzeumdobozi@gmail.com

Belépőjegy: 1000Ft/fő
Kedvezményes jegy: 700Ft/fő (gyermek 10 éves korig; nyugdíjas; 10 fő feletti csoport)



GEONEO The Travel Bug 2015

Om Namah Shivaya - Bangalore (INDIA)

GEONEO The Travel Bug 2015

2015. október 22., csütörtök

Hűtőmágnes 50#

Egy igen érdekes országban jártam, meg kell mondjam nagyon örültem a lehetőségének. Nem hagyhattam ki az apróságok megvételét. Itt megismerhettem azt amit csak a tévéből hallhattam, láthattam. Elképesztő és egyben csodálatos!
A mágnesek:



Mágnesjelentés: 3 db. (5 db.)

Link gyűjtemény:
GEONEO The Travel Bug 2015

Hűtőmágnes 49#

Ha már Dubai, akkor innen se térjek haza hűtőmágnes nélkül.

Mágnesjelentés: 1 db.

Link gyűjtemény:

2015. október 18., vasárnap

GEONEO Indiában 2015

"Hosszú-hosszú repülés után végre megérkeztünk Bangalore-ba, vagyis Isten hozott bennünket Indiába. Már nagyon vártam mi is vár odakinn a reptéren kívül. Bíztam benne, hogy a csomag meglesz, a taxis várni fog és mehetünk a városon át a szállodába. A sok infó hallatán már nagyon szerettem volna végre látni, mennyi is az igazság az elmondottakból."

Bővebben most a TravelPod oldalán olvashatod, ahol további érdekes képeket is találhatsz. Igaz bár ládákban nem igazán gazdag egy környék, de lehetett páratlan élményeket szerezni. Ezzel újabb országgal lettem "gazdagabb", hatalmas élmény volt. Érdekes volt látni, hogy ilyen is létezik, így is lehet élni. Furcsa egy kultúra.
Bangalore Palace
Számos gyönyörű épület és hely, de a valót nem sikerült teljesen elrejteni. Hamarosan egy kis film vagyis egy apró videó is elkészül erről az utazásról. Addig olvasd a leírásom ITT.
GEONEO The Travel Bug 2015

Hűtőmágnes 48#

Kicsit lemaradtam a hűtőmágnes bejegyzéssel, de most megpróbálom pótolni. A közelmúltban ismét alkalmam volt Kolozsváron járni, ahonnan egy újabb mágnesre tettem szert.
Mágnesjelentés: újabb 1 db.

Link gyűjtemény:
GEONEO The Travel Bug 2015

2015. október 17., szombat

Átutazó Dubaiozás

Na ez az a hely ahová nem biztos, hogy eljut az ember, de már most látom, hogy biztosan el jövök még ide - remélhetőleg több napra.
Pár óra repülés után már meg is érkeztünk Dubai fölé, ahol nem engedtek egyből leszállni, csak köröztünk a közelben. Majd mikor már lehetett, észrevétlenül letette a gépet a pilóta....


Tovább a TravePod oldalára, ahol bővebben, képekkel együtt olvashatod!

GEONEO The Travel Bug 2015