2016. április 30., szombat

+one a Lápi Póc


Ebben a bejegyzésben egy nem mindennapi helyre kalauzollak el benneteket. A Ráckevei-Duna-ág természeti szépségéhez. Ahol nem csak növény, hanem gazdag állatvilág is rejtőzik.
A Szigetszentmiklóson található úszólápokra épített ökológiai tanösvény, mely egyedülálló!

2002-ben építették, ezt a természeti értéke miatt kedvelt ökológiai tanösvényt. Gyönyörű sétaút, pihenőkkel, mely kirándulásra is megfelelő. Különlegessége, hogy úszólápokra épült.
Az itteni úszólápos terület a második legnagyobb terület Európában,
Úszóláp - speciális növénytársulások, vízfelületen úszó szárazulatok- Növényzetét nád, sás, gyékény alkotja. Gyökérzete erős és jól sarjadó, mely évről-évre termelődő és elszáradó növényi részeket megköti és behálózza - egy vízen lebegő, korhadó növénytakarót létrehozva. A szerves és ásványi eredetű tápanyagokat előbb növényi anyaggá, majd lebegő, lassan érő úszóláp-talajjá, lebegő tőzeggé alakítja a növényzet.

Állatvilága - poloskák, tavikagyló, keszegfélék, kecskebéka, vízisikló, pézsmapocok.
Szerencsés esetben, mint ahogyan nekünk is volt, több madárfajjal lehet itt találkozni. Van itt szárcsa, vízityúk, búbos vöcsök, tőkés réce, dankasirály, szarka, örvös galamb, rigó, nádi tücsökmadár, nádirigó, függőcinege, nádi sármány.

Hogy a növényeket is megemlítsem, kétféle nagyobb növénytársulást figyelhetünk meg. A kavicszátonyra és annak partjára megtelepülő bokrokról, fákról van szó. A zátony és a part által határolt vízfelületen nádas, gyékényes, zsombékos a terület.
Fűz, szomorú fűz, éger, nyár - persze nád, gyékény, zsombéksás és tőzegpáfrány.

Hát emiatt is indultunk neki a láda keresésnek, na meg persze azért is mert úgy hozta a sors, hogy ezen a napon ezen a településen volt dolgunk.

Érkezés Szigetszentmiklósra, körforgalmak sokaságán át, majd rövid megálló a piacnál s már indultunk is a település szélére a Tanösvény irányába.
Először nem sikerült megközelíteni a helyet, mert valami átépítés lehet a vasúti hídon, vagyis az aluljárón, így egy távolabbi átjárótól érkeztünk meg a bejárathoz, az multiláda első pontjához  N 47° 20,145' E 19° 2,815' 102 m [GCkgat-1].

Ez volt az első dolog amit megláttunk, egy fahíd. Már rögtön tudtam nagyon jó kis helyre érkeztünk, mint ahogyan azt is tudtam hol is rejtőzik a microláda az első jelszórészlettel. Gyors találat és irány a sétáló út, melyen már a békák és a madárcsicsergések kísérték utunkat.

Számos zaj, nesz a nádasból - ki tudja, talán madarak fészkelnek, vagy csak a brekik ugrálnak? Nagyon sok helyre felfigyeltünk és csak bámultuk, hogy mi is fog elbukkanni, ha megteszi. Olyan nyugodt ez a terület, hogy igazán ki lehet itt kapcsolódni, figyelve a vizet, a halakat s kukucskálni befelé a nádasba. Mindvégig madarak csicseregtek, mi meg jókat beszélgettünk.


Olyannyira jó időt sikerült kifognunk, hogy még melegünk is volt séta közben - szikrázó napsütés, melyet nem csak mi, hanem a kenuzók is kihasználtak nem is beszélve az itt pihengető horgászokról. Mikor a tanösvényen beljebb haladtunk már, a pecások is előkerültek. Süttették a botokat és magukat is. Egy-két öreg horgásszal mi is beszélgetésbe elegyedtünk, meghallgattuk sztorijaikat, jókat mosolyogva. Az egyik annyira mondta, hogy míg mi haladtunk az ösvényen a második pont irányába egy darabig még el is kísért bennünket.
Gyorsan megtaláltuk a virtuális második pontot is  N 47° 20,384' E 19° 2,996' 102 m [GCkgat-2]. Érdekes egy látvány volt a második jelszórészletet adó "torony" is, mint ahogyan a park is. Itt már többen voltak, mondhatnám muglik, de nem jelentenek veszélyt, hisz virtuális.
Ebben a kellemes majdnem nyári időben a családosok is kimerészkedtek már s próbálkoztak a horgászással, kisebb-nagyobb sikerrel - a lényeg, hogy kinn vannak a szabadban és együtt!

Mikor észrevettük mennyi is az idő, szépen lassan elindultunk visszafelé az ösvényen a bejárat felé, ugyanazon az úton, ugyanazon embereket látva, de még mindig találtunk számumra új látványosságokat. Nagyon jó volt itt sétálni, figyelni a tanösvény nyújtotta érdekességeket, bátran ajánlom mindenkinek aki szeretne egy kicsit kikapcsolódni, pihenni, sétálni és persze geoládázni.

Az öreg horgász csak annyit mondott, hogy imád ide kijárni, szinte mindennap! A nyugalmat nem lehet megfizetni......, de meg kell mert olyan 30 ezer jó magyar forint az engedély. Mégis mindig jön és hallgatja, eteti a madarakat és próbálja kifogni a halakat. Jó egészséget neki!

A visszafelé vezető út megszokottan gyorsabb volt, ismét a fahídnál álltunk és a tetejéről még nézelődtünk egy kicsit. Távolba nézőnek is nagyon tetszett a hely, ide bármikor visszajönne még, főleg hogy ha elcsíphetne végre egy pézsmapockot!
Ezt követve már a négykerekűnél is voltunk s beszállást követően már indultunk is vissza a központba, hogy egy finom kávéval s sajttortával zárjuk ezt az igazán kellemes kirándulást.

Itt a tavasz, irány ki a szabadba!

Előzetesként Távolba néző videója

GEONEO The Travel Bug 2016 





2016. április 24., vasárnap

+one a Maklári repülőtér


Mai napra még egy találat belefér - gondoltam s neki is vágtam a Maklári repülőtérnek. Ez a reptér 1957 óta működik, van itt pilótaképzés, vitorlázórepülés, sétarepülés - az Egri repülőklub működteti.
Korábban már neki indultam ennek a ládának a felkeresésére, de akkor 10 méter után meggondoltam magamat a sár mennyisége miatt. Most, hogy szikrázó napsütés volt. könnyedén sétáltam a láda irányába.
Nem volt senki a reptéren s a környékén sem - nem igazán látogatják a helyet, szerintem. Eléggé lelakott állapotban van. A bejárat előtt egy apró kis kutyus volt csak, aki egy darabon el is kísért engem a reptér körül.

Nincs messze a láda, de magától a bemutatni kívánt objektumtól igen. Teljesen a szántóföld mentén ki a település szélére kellett menni. Nem volt gond, hiszen ebben a jó időben jó volt nézelődni és sétálni egy kicsit. Mikor megláttam a helyet, ahol is lapulhat a kincs már az út széléről gondoltam is, hogy mit is kell keressek. Persze ezt csak mi kesserek tudjuk, hisz annyira tökéletes az álca, hogy simán el mennék mellette, ha nem tudnám mi az a geocaching.
Nagyon tetszett a rejtés módja, a rejtek és maga a hely is. Jelszó után már indultam is vissza a repce föld mellett a négykerekű logisztikához, sajnos ennek a napnak is vége van.
Ezen a napon ismét sikerült a megszokott 3 találat megszerzése, hisz Három a Magyar Igazság!

GEONEO The Travel Bug 2016

+one Harsány


Hogy a mai városi kessing mellett legyen egy erdei találatom is, ránéztem a honlapra, ugyan mi is van még a környéken - olyan láda ami nincs meg és nem igényel hatalmas túrát - még egy pici időm maradt, amit ládázással tölthetek.
Ekkor találtam rá erre a rejtésre Harsányban. Jobban mondva nem is a falu, hanem a tavak amik ide csalogattak. Bár a láda leírásában és fotóiban a falu kapott szerepet, jómagam nem nagyon láttam belőle semmit - inkább a tóhoz siettem és indultam neki a láda felkeresésének.

A tavakról csak annyit, hogy három halastó van. Régebben volt még kettő, de mára már elmocsarasodtak. Hatalmas fejlesztéseket hajtottak végre a faluhoz közelebbi tónál, születtek pihenő helyek s engedéllyel már horgászni is lehet. Korábban úszó-csónakázó tavat akartak itt, de inkább csak a horgászok vannak itt.

Harsány - Annak idején a bronz-korban a település már létezett, a honfoglalás előtt hun-avar település volt. Fontos katonai szerepet töltöttek be az avar-gyűrűk. Ezek a kb. 200 méter magas kúp alakú dombok a kereskedelmi útvonal figyelő állomásai voltak. Az alacsonyabb területekre később földvárak kerültek, de az 1241-42. évi tatárjárás lerombolta.

Na, de induljunk hát a láda irányába - ebben a kellemes tavaszi időben. Rövid sétával át is keltem a gáton, be az erdőbe és már irányban is álltam a láda felé. Hihetetlen módon nagyon ráállt a szemem, hogy mit és hol is kell keresnem - azonnal meglett a kincs. Jöhetett a log, majd gondos visszarejtés után Én is visszafelé vettem az irányt, hisz már eléggé elszaladt az idő.
(Hamarosan a kis videó is elkészül: YT

Irány a négykerekű logisztika, majd szépen lassan elhagytam Harsányt s Maklár felé vettem az irányt.

GEONEO The Travel Bug 2016

2016. április 23., szombat

2016. április 22., péntek

+one a Miskolci Egyetem


A mostani bejegyzésemben egy többpontos multiládát mutatok be, mely Miskolcon található, kereshető. Ez most nem a városi sétálós láda, hanem az egyetem területén lévő kellemes kis gyalogló kessing. Már több alkalommal szerettem volna felkeresni ezeket a pontokat, de mivel nem nagyon kedvelem a több pontosokat, így nem tettem még meg. Most, hogy jó idő is volt, meg hogy arra vitt a négykerekű logisztika, gyorsan neki álltam a négy pont megkeresésének.
Hogy miért is került ide a láda? Hát azért mert az egyetem őse a Selmecbányán 1735-ben III. Károly által alapított bányászati-kohászati tanintézet, ahol a világon elsőként oktattak felsőfokú ismereteket.1867-es kiegyezést követően az oktatás nyelve német helyett magyar lett és az intézmény a Magyar Királyi Bányászati- és Erdészeti Akadémiára változott.
1920-ban a trianoni békeszerződés után Selmecbánya Csehszlovákia része lett, az Akadémia költözött Sopronba.
1949-es törvényben a Magyar Országgyűlés elrendelte, hogy a a felsőfokú műszaki szakképzés fokozása céljából Miskolcon Nehézipari Műszaki Egyetem létesüljön!   
Bánya és Kohómérnöki kar, így jött létre az Egyetem, amely Sopronból áttelepült karból és a frissen alapított Gépészmérnöki Karból állt. Első tanítási nap 1949 szeptember 18-án volt. Az Egyetem mai helyét 1950-ben jelölték ki - 85 hektárnyi terület. 1951-ben már használatba is vették a hallgatók. Az első diplomaosztó 1953-ban volt, ahol 236 bányagépész, kohász, szerszámgépész kapott diplomát.
Az Egyetem neve 1990. júliustól Miskolci Egyetem azaz ME (erre változott)

Fontosak a diákhagyományok, szakestek - csille és rönktolás!



A hagyományokról bővebben itt olvashatsz!


De térjünk is rá a keresésre!

Gyors parkolás, szinte a negyedik pont mellett - teljesen véletlenül. Nem is kerestem fel azonnal, hanem tovább indultam a többi pont felé. Ha jól emlékszem akkor a sorrendem 3-2-1-4 volt. Természetesen a csillével kezdtem, hisz ennem biztosan nagy a jelentősége, még számomra is. Láttam már párat belőle. Pl. Dunaújvárosban is.

Azt követően a közelben lévő kopjafához indultam, az is gyorsan meglett. 
Jöhetett a nagyobb séta, az első pontig - a bejárathoz - a szökőkúthoz. Itt is gyorsan megleltem a megfejtést, vagyis a szükséges adatot a jelszó részletéhez. Sétám során jó sokat fotóztam, meg kell mondjam tetszett is mind-mind amit láttam. 


Közben persze rengeteg hallgatóval találkoztam, hisz Ők tanulnak ebben az időben. A távolban lévő sport pályán pedig valami esemény lehetett, mert nagy volt a tömeg, ugyanakkora mint a hangzavar.
Sétámat pedig a negyedik ponttal fejeztem be, ahol végre egy igazi rejtés-láda várt az örökzöld belsejében. Jöhetett a jelszó összerakása, bepötyögése, majd vártam az eredményt.....SIKERES!

Egy újabb találat, egy újabb élmény!

Egészen jól haladok az áprilisi találatokkal, persze a mai nap még szeretnék találni egyet - itt a közelben. Hamarosan jelentkezem!


"Selmec: Az Istened, Anyád, Szeretőd, Menyasszonyod, Testvéred, Mindened,

Aki bántja: ellenséged!"



Vivat Academia!


GEONEO The Travel Bug 2016

2016. április 20., szerda

GN STAT 2016 április

Lassan-lassan "letelik" a negyedik hónap is az évből s az első negyedéves állapotot gondoltam megosztani.
Az idei évben a február hónap volt az, ahol elég jól teljesítettem - 15 találat - ezzel is közelebb kerülve az idei célomhoz a száz találathoz. Márciusban feleződött ez a mennyiség, de áprilisban - idáig - megfelelő mennyiséget sikerült smile-ra változtatnom. Igaz még nincs vége a hónapnak, de kevés esélyt látok a hazai találatra. (talán 1-2 gyors találat azért még összejöhet)

Hamarosan érkezik a május vagyis az ötödik hónap, ami a jelen megtalált ládákból számolva 86 találatom lesz az évben(május). Hát ez még nem száz, úgyhogy jól bele kell húznom, hogy a stati is száz találatot, tervezett találatot mutasson. Most kb. 5 találatra lenne szükségem, hogy terveim megvalósuljanak.
Jelenleg 613 találatom van.

A nemzetközi játszótéren pedig igazán meglepő számokat értem el, nem is mennyiségben, hanem a "hol" kereséssel - hiszen több országban kereshettem már év elejétől fogva. Jártam Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Szlovéniában, Ausztriában, Romániában és persze Magyarországon. Mind-mind igazán élmény és látvány-dús keresés volt.
Itt jelenleg 859 találattal "dicsekedhetek", ami számomra annyit jelent(het), hogy célkitűzésre került a 900-as szám. (1000-et nem mertem) Igaz a több mint negyven találatot elérni még idén nem lesz könnyű feladat. 

Annyit még elárulok, hogy hamarosan ismét a nemzetközi játszótéren játszom majd :)

GEONEO The Travel Bug 2016

2016. április 17., vasárnap

+one a Blaskovich Kúriamúzeum

(rövid bejegyzés sorozat) Utazásom utolsó állomása Tápiószele volt. Egy kúriamúzeum, amit nagyon szerettem volna megnézni. Idefelé jövet is zárva volt (még), s most, hogy visszafelé jöttünk sajnos megint zárt kapuk vártak. A látványról sajnos csak pár képet sikerült készítenem, az alternatív jelszó szerencsére azért meg lett!
Amiért is szerettem volna látni a helyet az az az érdekesség, hogy az ország egyetlen a második világháborút berendezéseiben is sértetlenül átvészelő kúriamúzeuma. Vadászati trófeák, festmények, fegyverek, felszerelési tárgyak. A múzeumban található fegyver és pipa és lószerszámok gyűjtemény is. Különlegesség is van itt, itt található meg Kincsem emlékanyaga is. (a híres versenyló, 1874-ben a Blaskovich ménesben született)

GEONEO The Travel Bug 2016 

+one A Kecskeméti Planetárium és a Naprendszer modellje


Ismét egy nevezetes hely, ebben a városban - Kecskeméten. Természetesen ennek az ismeretét a geocachin-nek köszönhetem. Sajnos a reggeli látogatás miatt be nem jutottam a ládáért, de a pont az jár, hisz van alternatív jelszó is.
Planetárium - hazánkban csupán néhány van, Budapesten és itt Kecskeméten. Az itteni igaz kicsi, de a hangulata az annál nagyobb, családiasabb. A vetítéseken kívül természetesen van távcsöves bemutató is, ahol sok mindent láthatunk, például a Hold krátereit.
Egy érdekesség, igaz az már a városhoz tartozik, de igen nagy jelentősége van. Itt található az a szoborcsoport mely a bolygórendszert mutatja be.


Kirándulásom során Én is "belebotlottam" pár bolygóba.

Föld  N 46° 54,397' E 19° 41,528' 83 m [GCPLAN+Fold]. A Föld a Naptól számított harmadik bolygó. A bolygórendszer legnagyobb földtípusú bolygója, és az egyetlen égitest, melyről a modern tudomány elfogadja, hogy életet hordoz. Nagyjából 4,5 milliárd (4,5•109) éve jött létre, és nemsokkal utána már körülötte keringett a Hold.

Az 1: 3.300.000.000 arányú bronz szobrok, igazi kulturális csemege az ide látogatóknak.
Ehhez hasonló bolygórendszer-bemutató csak Svájcban és USA-ban van.  

GEONEO The Travel Bug 2016

+one a Milliomodik hektár emlékerdő

GCHEKT (rövid bejegyzés sorozat)
Egy rövid kis kecskeméti séta, az ország milliomodik erdejében. Mint, hogy erdő nem nagy jelentőségű, de az eszme ami mögötte áll, annál inkább jelentősebb. Kecskeméten nincs sok egybefüggő zöld terület, ezért is jelentős ez az egy hektár.
Rövid séta a láda irányába, majd pár látványosság lefülelése. Mivel a séta is rövid volt, így a leírásom is rövid lesz.

1975-ben született az erdő, az alföldi rónaságban sok-sok hektár erdőt telepítettek, melynek hírnöke, emlékhelye a milliomodik hektár.

Ha szeretnétek bővebben olvasni az erdők telepítéseiről a ládaoldalon azt megtehetitek.

Egy meglepő adat amit idáig csak itt olvashattam, hogy az Alföld fásítása ma is folytatódik. Cél, hogy Magyarország erdősültsége 25% legyen! Ez pedig csak a magán és a művelésre alkalmatlan földek fásításával érhető el - állami támogatással.

Csak így tovább!

GEONEO The Travel Bug 2016

2016. április 16., szombat

+one Kecskemét - belvárosi séta

GCKmet
Ha már Kecskemét szívében tartózkodok, akkor ez a belvárosi séta se maradjon ki. Bár nem kedvelem a multikat, de az időjárásnak és a város szépségének köszönhetően neki indultam (többed magammal), indultunk a pontok felkeresésének.
Kecskemét - a Kiskunság fővárosa avagy a Hírös város. Ezen virtuális pontok hét nevezetességét mutatja be a városnak. Természetesen több is akad itt. A kincskereséshez biztosan nem kell bozótharcot vívni - irány a főtér és a látnivalók.

Kiinduló állomásom, maga a szállásom volt az Aranyhomok. Már az ablakomból láthattam pár pontot amit majd keresnem kell. 
A hét ponton felkeresett helyszínek mind rejtek valamit - most számokat kell keresnem amik majd a láda koordinátáját adják.


A láda az alábbi koo-n található N 46 54,ABCE 19 41,DEF'



Hát akkor induljunk neki!


1. Piarista templom ( N 46° 54,632' E 19° 41,516' [GCKmet-1]) D
Igaz Nekem ez volt az utolsó előtti állomás, de a multi kedvéért tartom a sorrendet. Egy igazán szép barokk templomot kellett keresni. A csapatból ide már csak ketten indultunk el, jobban mondva egyszer már elmentünk mellette. 

2. Impozáns épület ( N 46° 54,623' E 19° 41,488' [GCKmet-2]) E
Ez volt az utolsó ami hiányzott a megfelelő koordinátához, ide jöttünk el utoljára - még egyszer. Itt is jártunk már a mai nap, ugyanis szerettük volna látni mi is van odabenn. 

3. Nagytemplom ( N 46° 54,450' E 19° 41,476' [GCKmet-3]) F
Mi ezzel a ponttal kezdtünk, hiszen ez volt az első látványosság ami a közelben volt amikor kiértünk a térre. Igazán szép templomot láthattunk. Nem időztünk ám a templom előtt, hiszen várt még ránk jó pár pont.

4. Városháza ( N 46° 54,407' E 19° 41,508' [GCKmet-4]). A
Közvetlen a templom mellett található a Lechner Ödön tervei alapján épített Városháza. Én csak annyit mondtam itt, hogy nem semmi egy épület! Elég sok harang látható az épületen (a játék része volt) Érdemes meghallgatni a hírös város - híres harangjátékát.

5. Katona József Színház ( N 46° 54,352' E 19° 41,562' [GCKmet-5]) C
Nekem ez a pont nagyon tetszett - a színház előtt magasodik a Szentháromság szobor.


6. Nulla Kilométerkő ( N 46° 54,439' E 19° 41,507' [GCKmet-6]) B
Egy kis dombon volt megtalálható a kilométerkő, ezt a pontot is már korábban lefüleltem, így már a szükséges számok a koordinátához már meg is lettek!
Viszont a multiláda 7 pontos, ezért még egy látványosság szükséges volt a jelszó képzéséhez. Lássuk az utolsó (előtti) pontot. 

7. Cifra Palota ( N 46° 54,513' E 19° 41,683' [GCKmet-7])
(Itt már jártunk ma) Ez az a hely ahová tutira elakartunk menni. Nem csak kívülről, hanem belülről is érdemes megnézni. A leírást olvasva még meg sem kellett volna látogatnunk a helyet, hisz adja magát, de ezt nem hagyhattam ki. Alaposan le is fényképeztem ezt a csodálatos épületet.
Mikor már minden pont megvolt, tartottunk egy rövid kis kávészünetet a hotel kávézójában s az ott kapott térképre jöhetett a koordináta "bedolgozása". Gondosan végig néztem a nálam lévő képeket s már be is helyettesítettem a megfelelő karakterek helyére. Mire a kávémat elfogyasztottam már bele is pötyögtem a GPS-be (mobil-Navitel) a koordinátát.
Nem maradt más hátra mint a láda felkeresése. Nincs messze, de azért jókora séta várt ránk, már csak ketten indultunk neki a végládának. Kicsit elkavarogtunk a láda felé vezető úton, de ez nem okozott problémát. Menet közben még egy városi megemlékezésbe is bele keveredtünk.

De lássuk a hagyományos ládát, mikor a közelébe értünk már ki is szúrtam, hogy hol lehet a rejtek. Nem csalódtam magamban, egyből rátaláltam a kincsre. Jöhetett a log, a pecsét, majd a visszafelé vezető út. 
Köszönöm Kecskemét, hogy megmutattad magad a geocaching segítségével. Természetesen a rejtőnek is jár a köszönet.

Séta közben még egy plusz láda is meglett, ami a - Szecesszió Kecskemét szívében - GCKSZE volt. (Itt nem nagyon tudtam, hogy miért is keresem)

Ezzel a találattal be is fejeztem a mai napi ládázásomat, de holnap új nap és ha szerencsém lesz, akkor még sikerül meglátogatnom egy-két érdekes helyszínt.

GEONEO The Travel Bug 2016